A mesterség aranyat ér. Erről a gyermekek maguk is meggyőződhettek azon műhelymunka során, melynek keretén belül kipróbálhatták magukat az agyaggal való kreatív munkában. Schmiedt Olga szakértői vezetése alatt a kovácsműhelyben egyedi dekoratív tárgyakat modelleztek. A Városi Művelődési Központ ily módon hangsúlyozza a hagyományőrzés fontosságát. A kézművessé mindig is szerves részét képezte a város életének, s ezen kreatív műhelynek köszönhetően ezt most a résztvevők is felismerték. Az agyaggal végzett munka bizonyos készségeket és gyakorlatot igényel. Mivel a résztvevők először dolgoztak agyaggal, a fazekas tanácsait a legapróbb részletükig meghallgatták. Elsajátították, hogyan kell az agyaggal dolgozni, és megtanulták annak munkafolyamatát. Lassacskán, a szakértő vigyázó szemei alatt a résztvevők a rögökből dekoratív tárgyakat készítettek, melyekkel biztosan megörvendeztetik szeretteiket. A gyermekek fejlesztették munkakészségüket, finom motoros képességeket, de ugyanúgy kreativitásukat és fantáziájukat is. Megérintett bennünket a gyermekek lelkesedése, s a tudat, hogy néha mennyire kevés is elég az örömhöz. A rendezvényen kiállításra kerültek Schmiedt Olga gyönyörű munkái, melyek nemcsak a gyermekek, hanem a kézműves tárgyak minden szerelmese számára példaként szolgáltak. A Városi Művelődési Központ, összpontosítva a hagyományos kézműves mesterségekre, a nyári hónapokban további kreatív műhelyekkel készül a nyilvánosság számára.
2020. július 6.2020. július 6.