Mestský cintorín skrýva vzácne hroby

A szepsi köztemető értékes sírhelyeket rejt

Ha felkeresik a szepsi köztemetőt, sok régi szepsi személyiség, fontos ember sírhelyét is megtalálhatják. Itt vannak eltemetve a régi iparos családok sarjai, lelkészek, papok, katonák, városatyák, régi hivatalnokok. Dr. Halász Péter helytörténésszel látogattunk el az emlékek és a rég elhalt szepsiek végső nyughelyét rejtő temetőbe. Az ő segítségével sikerült felmérnünk a régi, értékes sírhelyek, sírkövek állapotát, beazonosítani azokat az emlékeket, amelyek megérdemlik, hogy megőrizzük őket a következő generációk számára. Sok, itt eltemetett híres embernek ugyanis már nem élnek leszármazottjai, így a megőrzésük és karbantartásuk a város feladatává vált. A mostani generáció küldetése megfelelő helyet találni azoknak a még megőrzött, de már nem az eredeti helyén található sírköveknek is. A helytörténész ismertetése sok érdekes történetre irányította a figyelmünket, olyanokra is, amelyek szinte megdöbbentik a mai szepsieket. Mindezekből kifolyólag tudatosítanunk kell történelmi felelősségünket, hagyományainkat és történelmi személyiségeink, emlékének megőrzéséért, mert érvényes az az örök igazság, miszerint, akik ismerik múltjukat, azok elkerülik annak hibáinak újra-elkövetését és újraélését.