VÝSTAVA „ZAHALENÁ V MODROM“ POTRVÁ DO 30. JÚLA 2021

A „KÉKBE ÖLTÖZTETVE” CÍMŰ KIÁLLÍTÁS 2021 JÚLIUS 30-IG LESZ MEGTEKINTHETŐ

2021. június 24-én 15:30 órától, Szent Iván éj előestéjén a Városi Művelődési Központ földszinti termében, az F-klubban megnyitják a költői elnevezésű Kékbe öltöztetve című a kékfestést népszerűsítő kiállítást. Az eredetileg tervezett kiállításból, amely kiállítópaneleken kellett, hogy bemutassa a kékfestés folyamatát, sokkal több lett, az alkotók szó szerint egy kisebb mesevilágot varázsoltak belőle. A kiállítás libretto szerzője Mitrová Ľudmila néprajzos a történelem összefüggéseiben közelíti meg a kékfestés folyamatát és a reverz nyomtatás technikáját, valamint a mára elfeledett egykori megnevezéseket, hogy mi volt a pap, kipa, csiga, formstecher, grif, cúga...

A kiállításon közzétett elméleti tudásanyagot a szerző érthető módon egészítette ki, valamint a kékfestésről szerzett ismereteinket az Abaúj régióban végzett aktuális néprajzos kutatási eredményekkel bővítette. A projekt által létrejött tanulmány alapjaiban egészítette ki az eddigi ismereteinket a Délkelet-Szlovákiában elterjedt kékfestésről. Tóth Tímea képzőművésznő nemcsak a kiállítás vizuális anyagán dolgozott, hanem az eredeti minták alapján egy digitális és kézzel fogható mintakatalógust is létrehozott, amely egykoron hasonló lehetett a kékfestő mesterek számára, mint akár ma az üzletek katalógusai. Lebocky Andrea, a kiállítás társszerzője pedig „eljátszott”a lehetőséggel és elkészítette a kékfestés eszközeinek miniatűr másolatát, hogy a kékfestő munkájának folyamatát közelebb hozza az olvasni még nem tudó, kisebb gyermekekhez. A történészek és szepsiek érdeklődését a kiállításon biztosan felkelti a Fink/Finkey családfája, amelynek az elméleti munkáján Bartoš Martin levéltáros dolgozott. Munkájából megtudhatjuk, hogy a Finkey család Szepesolasziból származott, egy nagy és elismert evangélikus család volt, amelynek leszárrmazottai New Yorktól, Szatmárnémetin keresztül, egészen a mai Pápa területéig több helyen élnek. Pápán a mai napig egy kékfestő műhellyel rendelkező múzeum működik. Ez a szepsi műhely folytatása volna, vagy csak a véletlen műve? Ezek és több más kérdés vetődik fel, azonban a választ már a jövő kutatóinak és a kékfestés szerelmeseinek kell megtalálni. Köszönet illeti a rozsnyói Bányamúzeumot, amely a saját tárlatából valós műtárgyakat kölcsönzött és a Szellemi Kulturális Örökség Magyarországon-nak is köszönet jár, amiért egy korabeli film levetítését engedélyezte.

Azok számára, akik a megnyitóról lemaradnak, az Infocentrumban egy propagációs füzet lesz elkészítve, amelyhez a város honlapján és az infokioskon is hozzá lehetlesz férni, ezt a nyár folyamán fogják beszerelni a Városi Művelődési Központ épületébe, amikor is a kiállítás a partnervárosba, Encsre kerül. A „Kékbe öltöztetve” elnevezésű kiállítás 2021. július 30-ig lesz megtekinthető nyitvatartási időben az Infocentrumban. A kiállítás a határokon átnyúló Interreg V-A Szlovákia – Magyarország program Kisprojekt Alap pályázatának keretén belül a Kékfestő – farmermonarchia projekt által valósul meg. A projektet az Európai Únió regionális fejlesztési alapjából társfinanszírozták.